Balkezesség: tények, mítoszok
2017. augusztus 13. írta: Vén Betti

Balkezesség: tények, mítoszok

Az emberi természet különös jelensége, hogy a legtöbben jobb kezünket használjuk, míg kb. 10% körüli kisebbség a bal kezét. Ez az arány a történelem során kis mértékben, de változott. A szakértők a sok kutatás ellenére is bizonytalanok abban, hogyan alakul ki a fejlődő gyermekeknél a kezesség preferenciája, és küzdenek azzal, hogy megmagyarázzák a jobb- és balkezesség arányát. A szakértők „vegyes kezűeknek” nevezik azokat, akiknél egyik kéz preferenciája sem domináns.

55d39f8c1700006e00567deb.jpeg

Számos mítosz alakult ki a jobbkezesek és balkezesek közötti különbségről. Érdemes leszögezni, hogy nincs szigorú jobb vagy balkezes dolog, legtöbben képesek vagyunk a gyengébb kezünkkel is kisebb feladatokat ellátni.

Lássuk sorra a mítoszokat, tényeket a balkezesekről! 

1. Mítosz: a balkezesek inkább introvertáltak, intelligensek és kreatívak

Számos anekdota létezik balkezes művészekről, zenészekről. Emellett túlságosan leegyszerűsített általánosítás az is, hogy a jobb agyfélteke a kreativitás székhelye (amely a balkezet irányítja). A balkezesség és a kreativitás közötti pozitív kapcsolat igazolására ugyan sok kutatás született, de a szakértők között nincs egyetértés.

Az introvertált személyiség: egy új-zélandi felmérés szerint a jobb- és balkezesek nem különböznek személyiségükben. A kutatás azt azonban igazolta, hogy a vegyes kezűek között több az introvertált személyiség.

2. Tény: A balkezesek beszédközpontja nem baloldali dominanciájú

A népesség túlnyomó részében a beszédért szinte mindig a bal félteke a felelős. Ezért van az, hogy a bal oldalon elszenvedett stroke, vagy más agysérülés gyakran jár nyelvi problémákkal. A jobbkezesek majdnem egyöntetűen bal agyféltekei központtal rendelkeznek (96 %). Ezzel szemben a balkezesek csak 70 %-a balagyú, 15 %-ban mindkét, és 15 %-nál a jobb agyféltekéhez kötött a beszédközpont.

3. Mítosz: A balkezesek között több az immunbetegségben szenvedő

Az a mítosz, - miszerint a balkezesek érzékenyebbek az immunbetegségekre - , kutatással bizonyítva megdőlt. Egy 21 000 beteg bevonásával készült vizsgálat szerint a balkezesek nem mutatnak nagyobb hajlamot az immunrendszer rendellenességeire.

4. Tény: Az életkor előrehaladtával több a vegyes kezű 

Csak jobbkezeseket teszteltek egy kísérletben. A résztvevők több kézügyességet igénylő ügyességi feladatban vettek részt (vonalkövetés, célzás, érintés). A fiatalabb résztvevők (átlagéletkor: 25 év) jóval jobb eredményt értek el csak a jobb kezüket használva minden teszten, a középkorúak (átlagéletkor: 50 év) ugyanolyan jól teljesítettek, de mindkét kezüket igénybe vették a célzásos feladatnál. Míg két idősebb korosztály (70 és 80 év) szintén jól szerepelt, de minden feladatnál igénybe vették mindkét kezüket.

5. Mítosz: Az „üldözött” balkezesség

lefthand6.jpg

A balkezességre univerzálisan – főleg korábban – jellemző volt  a mélyen gyökerező előítélet. Sokan kénytelen voltak megtanulni jobb kézzel élni, és sok kultúrában elfogultsággal kezelték a jobbkezeseket (a jobbkéz  a jó, a balkéz a rossz). Ha belegondolunk, számos kifejezés született („kétbalkéz”, kétballáb”), amely a sztereotípiákat erősíti. Azonban – legalábbis a nyugati kultúrákban mindenképp – a balkezesek „üldözöttsége” lejárt. (Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a legutóbbi 7 amerikai elnök közül 4 balkezes: Barack Obama, Bill Clinton, Gerald Ford, id. George Bush.) 

6. Tény: A balkezesség előnye a sportban 

Olyan sportágakban, ahol az ellenfél közvetlenül, szemtől-szemben támad (mint pl. az ökölvívás, vagy a tenisz, asztaltenisz), ott a balkezeseknek egyértelmű előnyük van. Valójában a balkezesség evolúciós tényezőként maradt fenn, „harci” előnyhöz juttatja a „tulajdonosát”.

1976. óta augusztus 13. a Balkezesek Nemzetközi Világnapja. 

left-handers-day-august-13th.png

Ha tetszett a cikk, és szeretnél hamarosan a lateralizációról (a két agyfélteke eltérő feldolgozási funkcióiról)  és sok más érdekes témáról olvasni, csatlakozz hozzánk Facebookon! 

Forrás:   

  • Csatho, Á. (2008). A vizuális észlelés neuropszichológiája. Bevezetés a neuropszichológiába [Neuropsychology of visual perception In: Introduction to neuropsychology](Kállai J, Bende I, Karádi K, Racsmány M szerk.) Budapest: Medicina, 115-62.
  • https://www.psychologytoday.com/blog/brain-myths/201303/three-myths-and-three-facts-about-left-handers

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr2312745762

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Projekt Vol. 3.: Balsors, akit... 2017.08.14. 13:04:58

Pár hónappal ezelőtti coming out-om, melyben ország-világ előtt felvállaltam, hogy balkezes vagyok, és büszke vagyok rá :-), elindított bennem valamit. Akkor ezt írtam: A mi jogainkért nem kell küzdeni, bár ebben a jobbkezesek számára tervezett vil...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

registerz 2017.08.14. 00:13:07

Ballal írok, kés, villa használatánál bal kezemben a kés, jobb kezemben a villa. Minden másban jobbkezes vagyok.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.08.14. 08:54:41

"Érdemes leszögezni, hogy nincs szigorú jobb vagy balkezes dolog"
Biztosan viccből készül a balkezeseknek külön olló és az se véletlen, hogy a csavarhúzót se egy pillanat megszokniuk...

notC 2017.08.14. 09:16:20

Ha a 6 amcsi elnökből 3 volt balkezes, az nekem nem azt mondja, hogy megszűnt az előítélet, hanem azt, hogy a balkezesek felül reprezentáltak a fehér házban :-) Elvileg 10% a társadalomban, 50% az elnöki székben :-)

supernem 2017.08.14. 11:25:42

@Online Távmunkás:

Ez olyan dolog, mint a feminizmus. Könnyű túlzásba esni, de nem szép dolog elbagatelizálni. ;o)

Balkezesként egyáltalán nem okoz gondot a jobbkezes szerszámok használata. A csavarhúzós rész gyakorlatilag értelmezhetetlen: az pont egy olyan szerszám, amit tök mindegy, hogy melyik kezedbe fogsz, hiszen szimmetrikus.

Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2017.08.14. 11:42:22

Soha semmilyen problémám nem volt a balkezességem miatt. Na, jó, általánosban a tanítónőnek nem tetszett, hogy elkenem a tintát írás közben, de az a nő elmebeteg volt, utálta a gyerekeket, másokat más miatt piszkált, pl. kihajította a radírt az ablakon, szóval nem csak rám pikkelt.

Soha nem akartak átszoktatni jobbkezesnek, soha nem csúfoltak, max. meglepődtek, hogy jé, te balkezes vagy?, de ennyi.

Vannak dolgok, amiket bal, más dolgokat pedig jobb kézzel végzek. Pl. egerezni csak jobb kézzel tudok, ballal viszont nem. Evőeszközök, szerszámok, bármilyen tárgy használata sem probléma.

Minden balkezes mítoszt és sztereotípiát cáfolok, egyetlen betű sem igaz belőlük.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.08.14. 13:22:43

@supernem: A csavarhúzó szimmetrikus, viszont maga a csavar és csavarás iránya jobbkezes szemmel logikusabb. Nem azt mondom, hogy balkezesként használhatatlan, hanem azt, hogy nehezebb megtanulni, merre kell forgatni. Napi szinten használva persze eltűnik a különbség.

Karipapa01 2017.08.14. 13:28:13

Ami a lényeg: sokkal kevesebb balkezes van, mint jobbkezes. Ennek okán általában a világon mindenhol inkább "jobb kézre fekvő" eszközöket készítenek. Sőt az írásnál is a jobb kéz a domináns, mert nem takarja el azt, amit eddig írtál. Még a lőfegyver is jobbra veti ki a hüvelyt. Az iparban is a csavar általában jobbmenetes, mert rögzítésnél könnyebb nyomni, mint emelni. A tolómérő (mérőszalag, mérőrúd...) is jobbkezes, hiszen a finommotoros mozgás jobbkézről az általános. Tudnám még sorolni, de minek? Ezért aztán minden szülő igyekszik jobbkezessé nevelni a gyermekét, hogy később könnyebb legyen neki. Emiatt aztán a balkezesek is jobban igyekeznek megtanulni a jobb kéz használatát, mint a jobb kezesek a balt. A jobb kéz csinál mindent, a bal kisegít. Sőt! Egész életemben lehetőség szerint a bal oldalramra fektettem a csajokat, mert jobb kézzel sokkal jobban esett ott simogatni őket, amire az egyébként a prűd anyám azt mondta volna, hogy "ejnye kisfiam!" :D Sokminden számít!

Skywatcher 2017.08.14. 13:42:55

Nálam érdekesen, vegyesen működik ez a dolog. Balkezesnek születhettem, mert eleve azzal tanultam meg írni, rajzolni. Soha nem akartak átszoktatni a jobbra, pedig akkoriban (80as évek) még nem volt ennyire elfogadott. Velem egyidős unokatesómat pl átszoktatták, emiatt ma mindkét kézzel tud írni.
Elég kreatív vagyok, többek közt programozóként dolgozok, de jól megy a zene, könyvírás, ház körüli ügyködés.
Ami érdekes, hogy nekem az "erősebb" kezem a jobb kezem. Azzal dobok, azzal szkanderozok, ha nagyot kell emelni, inkább azt részesítem előnyben. Ha egy kart meg kell húzni, vagy egy kézzel kell nyúlni valamihez, a jobb kezemmel teszem. Boxban is a jobb kezemmel ütök, szúrok, a bal csak védekezik. Nem tudnám elképzelni, hogy ballal bevigyek akkora ütést pl mint a jobbal. Ez a lábamra is igaz, fociban a jobb lábam az ügyesebb, erősebb, azzal lövök kapura.
Kést is a jobb kezemben tartom, balban a villát. Egeret is szabályosan.
Tehát a balkezemnek maradt az írás, rajzolás, kanál, villa, ja, tényleg, az olló! Ebből viszont vannak gondok, mert ugye nem ott nyír a szerencsétlen, ahol én akarnám :)
Baltát, kalapácsot a balban, de pl lapát, söprű mindkét oldalon lehet.

Karipapa01 2017.08.14. 13:54:00

@Skywatcher: Ja! Vegyesen! :D Nekem 60 éves koromra egy üzemi baleset folytán át kellett szoknom a balkézre :D Nem volt könnyű! Gyakorlatilag a seggemet nem tudtam kitörölni. De megtanultam a finommotoros mozgásokat: most is jobb kézzel tartom a forrasztópákát. Keserves, de jobb, mint ballal.

Helyszíni zsemle 2017.08.14. 14:55:05

@Kővári György Márió: "Vannak dolgok, amiket bal, más dolgokat pedig jobb kézzel végzek. Pl. egerezni csak jobb kézzel tudok, ballal viszont nem. Evőeszközök, szerszámok, bármilyen tárgy használata sem probléma.

Minden balkezes mítoszt és sztereotípiát cáfolok, egyetlen betű sem igaz belőlük. "

Igen ez csak tanulas kerdese. Peldaul pusztan keztakarekosagi okbol megtanultam bal kezzel egereszni. 3 honapba telt, amig teljessen egyenranguva valt a balkezem a jobbal, barmilyen precizitast vagy nagy sebeseget igenylo programban ugyan azt az eredmenyt erem el.
Idonkent probalgatom a balkezes irast, bar manapsag amikor alig kell kezzel irni, sok haszna nem volna.

Macropus Rufus 2017.08.14. 15:22:57

hát a műszaki rajznál szívtam a rajzasztal miatt. Mert azok jobb kezesek. Mindegyik. És qurva drágán lehetett beszerezni a balkezest.
Amúgy sztem nem olyan bonyolult a jobbkezesek világa. Csak szokás kérdése.

Kővári György Márió · http://filmkockasag.blog.hu/ 2017.08.14. 16:10:59

@Helyszíni zsemle: nálam fel sem merült, hogy pl. kézzel fogjam az egeret, annyira nem állt arra a kezemre. :)

Jobb kézzel én is tudok írni valamennyire, de sokat kéne gyakorolnom ahhoz, hogy ne legyen macskakaparás a végeredmény. :D
süti beállítások módosítása