Piaget szerint a gyermekek biológiai (pl. hogy élő) és pszichológiai (pl. van tudata) tulajdonságokkal ruháznak fel élettelen tárgyakat (mint a felhő), amelyet gyermeki animizmusnak (szellemlények, szellemek, démonok, tündérek, lelkek) nevezett el.
A gyerekek gyakran kezelik a tárgyakat vagy a láthatatlan élőlényeket élő és gondolkodó lényként. Ezek a képzeletbeli személyek, társak (IC = imaginary companions) részt vesznek a gyerekekkel való tevékenységekben, játékokban.
A képzeletbeli társaknak általában két típusa jelenik meg: egy plüss állatka vagy egy láthatatlan társ formájában. A képzeletbeli társ megléte a kicsi gyermekek felénél egy igazi barát szerepét tölti be – egyszerűen játékot színlelve vele közösen. A gyermekek azonban tisztában vannak a barát fantáziabeli állapotával és megkülönbeztetik őket és a valódi barátokat.
Kognitív és agyi háttér
Annak ellenére, hogy a gyermekek tudják, a képzeletbeli társ nem létezik, a velük való kapcsolatot, játékot valóságosnak észlelik. A kutatások azt mutatják, hogy a mentális képalkotás a gyermekek számára a valóságot tükrözi. Így lehetséges, hogy egy bizonyos mértékben biológiai és pszichológiai tulajdonságokat tulajdonítanak a képzeletbeli személynek. Ezt az elképzelést támasztja alá a szakirodalom is. A kognitív kutatók szerint a felnőttek szkeptikusak az emberszerű lényekkel kapcsolatban és azzal, hogy ez az elképzelt személy olykor reagál is, sőt még szokatlan tulajdonságokkal is rendelkezik, mint például a láthatatlanság. Ez a működésmód azonban gyermekkorban létezhet. Azok a gyermekek, akiknek van képzeletbeli barátjuk, feltételezhetően jobb szociális-kognitív készségekkel rendelkeznek, mint a láthatatlan barát nélküli társaik.
Újabb agykutatás azonosított egy agyi hálózatot, amelynek fontos szerepe lehet a szociális megismerésben (akit érdekelnek a biológiai részletek, itt elolvashatja).
Kutatások alapján bizonyították, hogy a gyermekeknek van egy „természeti erőt észlelő rendszerük”, amely reagál a képzeletbeli és láthatatlan személyekre és azokat biológiai és pszichológiai tulajdonságokkal ruházza fel.
A gyerekeket el lehet különíteni aszerint, hogy van-e képzeletbeli barátjuk vagy nincs. Ez alapján készült egy vizsgálat, ahol a gyermekek a vizsgálatvezetővel ültek ketten egy helyiségben, egy harmadik szék pedig üresen állt a képzeletbeli társ részére, akit „Hikaru”-nak hívtak (lsd. 1. ábra). A vizsgálatvezető Hikaruról kérdezte a gyermekeket (Hikaru sétál? Boldognak érzi magát? Lát dolgokat?).
1.ábra: Kísérleti helyzet - a vizsgálatvezető a gyermekkel beszélget és Hikaruról kérdezi.
A kutatás bebizonyította, hogy van különbség a képzeletbeli baráttal rendelkező és nem rendelkező gyermekek személy észlelő rendszerében, ami valószínűleg az agyi hálózat különbözőségéből fakad. Feltehetőleg az érzékelő rendszer reagál a valódi és a képzelt élőlényekre is. Kiderült a vizsgálatból, hogy a gyermekek valóban felruházzák biológiai és pszichológiai tulajdonságokkal képzeletbeli barátjukat.
A kutatás érdekessége, hogy az eredmények hozzájárultak ahhoz, hogy megértsük, egyes fejlődési rendellenességgel küzdő gyermeknek miért van, másnak pedig miért nincs barátja. Például a Down szindrómás gyermekek általában beszélgetnek képzeletbeli társukkal, nagyfokú szociális érzékenységet mutatva hasonlóan hátrányos kognitív képességgel bíró társaikhoz képest. Az autista gyermekek alacsonyabb kreativitással és képzelőerővel rendelkeznek, emiatt náluk ritka a képzeletbeli társ megjelenése. (Az autistákról köztudott, hogy a szociális és érzelmi ingereket feldolgozó agyi tevékenységük hiányos.)
Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!
Forrás: Yusuke M.& Ikuko S. (2012). My neighbor: Children’s perception of agency in interaction with an imaginary agent. PloseONE, 7, 9
Kép forrása: http://www.babysitting.academy/imaginary-friends/