Hogyan neveljünk bűntudatos szülőt?
2018. október 09. írta: M. Steinbach Annamária

Hogyan neveljünk bűntudatos szülőt?

Képtalálat a következőre: „szülői bűntudat”

Bár régi cikkről van szó, hetek óta nagy lelkesedéssel osztják meg szülők/ gyerekkel nem rendelkező, de gyereket annál jobban nevelni tudó emberek azt a ketkes.com oldalról származó cikket, amely nagy bőszen sorolja fel azokat a lehetséges szülői hibákat, amelyekkel rossz gyereket lehet nevelni.

Hogy miért lesz ennyire sikeres egy olyan cikk, amely szülőként maximum fejtörést, de minimum a szülői szerepben való elbizonytalanodást okoz, azt magam sem tudom. Talán sokan ismertek magukra benne, vagy épp ellenkezőleg, sokan vannak, akik szívesen lebegtetnek írásos bizonyítékot arról, hogy ők viszont „jó szülők”. Én is belefutottam ebbe az írásba, nekem is bűntudatom lett tőle, és -bár nem vagyok konfrontálódó típus- úgy érzem, fontos megmutatni az érem másik oldalát is, amely nem csak rossz szülőkről, neveletlen gyerekekről, minden sarkon ott leselkedő, orbitális hibákról szól, hanem esendő, leterhelt, nem mindig tökéletes anyákról és apákról, illetve olyan gyerekekről is, akik néha fegyelmezetlenek. Hogy miért? Mert talán ilyen a temperamentumuk. De lehet, hogy problémájuk van, vagy esetleg ADHD-val élnek, ne adj Isten csak normális 2, 5 vagy 13 évesek, akik a korosztályuknak megfelelően próbálják érvényesíteni saját akaratukat, feszegetik a határaikat.

Szerintem nem érdemes állandóan bűntudattal tömni az amúgy is bűntudatos szülőket. Így is elég nagy teher alatt vannak családok, ahol mindkét szülő dolgozik, igyekszenek megteremteni a lehető legjobb körülményeket, szellemi/anyagi/érzelmi hátteret, és sokszor a legkevesebb segítséggel. Az, ha megállapítjuk, hogy ez a gyerek bizony piszkosul rossz, de ez csakis az anyja vagy apja hibája, mert ők ilyenek meg olyanok, az ég világon nem fog megváltoztatni semmit. Maximum a cikk olvasását követően egy nagy adag bűntudattal tér haza a szülő, és ott van, ahol a part szakad, mert nem tudja, mi tévő legyen, ha már az állítólagos pszichológus (aki a cikket írta) is megmondta, hogy ő rossz szülő, s miatta a gyerek is rossz, mi több, szenved. A "pszichológusok véleményére" hivatkozó, szakmailag nem helytálló, de annál hangzatos írások különösen veszélyesek azokra nézve, akik bizonytalanok, félnek, hogy hibáznak. Ugyanis ők azok, akik hajlandóak elfogadni olyan véleményeket, amik a nagyvolumenű kifejezések miatt hitelesnek tűnnek, azonban leginkább megtévesztik az olvasót.

A cikk írója 6 pontban vázolja fel azokat a hibákat, amikkel egy gyerek rossz viselkedését meg lehet alapozni. Ilyen például, hogy valaki nagylelkű, túlságosan sok mindent ad meg a gyereknek. Az a szülő is rossz, aki fáradt, és az is, aki tökéletességre törekszik, aki a saját vágyainak megvalósítását a gyerekében látja, és az is, aki a gyermek problémáira helyezi a hangsúlyt. Mintegy kiragadva néhány olyan pontot, amiből egy átlagos szülő legalább egy olyat képes találni, amely az élete során rá már jellemző volt, kész is van a recept, ami miatt a gyerkőcöt elrontotta. Ugyanis, ki ne vétett volna hibát bármilyen területen? Ki az, aki sohasem hibázott még? Nincs szülő, aki ne lett volna még fáradt, ingerült, aki ne vett volna meg valamit a gyerekének csak azért, hogy végre ne nyúzza őt, és folytathatnánk még tovább a sort a rendszeresen elkövetett „hibákkal” nem 6 pontban, hanem 60-ban.

Képtalálat a következőre: „tökéletes szülő”Azonban sajnos nincs recept a gyereknevelésre. És így el kell engednünk a tökéletesre való törekvést, vele együtt a hibázást és a bűntudatot is. Ha egy gyerek szeretetet, elismerést és biztonságot kap, az a gyerek egy boldog gyerek lehet. A szülő pedig néha lehet rossz, mert néha ő is lehet fáradt, elnyűtt, érzékeny, veszekedős és kedvetlen. Néha érezheti azt, hogy egyedül nem megy, és bátran kérhet is segítséget a családtól vagy egy pszichológustól, mert nem ciki vagy életidegen dolog elakadni a gyereknevelésben. Nem abnormális azt érezni, hogy vannak kérdéseim, mert nem tudok magamtól mindent. Sokan vannak így. És ma sok szülő hiszi azt, hogy ha nem mutat tökéletes képet a családról, akkor ő nem jó szülő, mivel a mai világ sokszor elkendőz dolgokat. Nem vagyunk őszinték egymással, mikor azt mondjuk, „Igen, minden rendben.”, mert csak nem akarjuk felvállalni a problémáinkat egymás előtt. És nem is csoda, hiszen a csapból is a fentiekhez hasonló cikkek folynak, amikből árad az ítélet, és az esendőség tabuvá formálása. Ma divat hibátlannak lenni, és kellemetlen olyanokat mondani, hogy „fáradt vagyok, alig aludtam, nincs segítségünk”. Helyettük a „minden OK, szuper és fantasztikus” szavak hagyják el a szánkat egy nagy mosoly kíséretében, hogy fenntarthassuk a tökéletesség látszatát.

A cikk másik nagy hibájának azt tartom, hogy általánosít. Mi az egyáltalán, hogy rossz gyerek? Mitől lesz valaki neveletlen vagy „rosszul nevelt”? A téma kapcsán két fontos dolgot szeretnék megjegyezni.

  1. Kapcsolódó képA gyerekek dolga a rosszalkodás is. Talán furcsán hangzik, de mi felnőttek sem voltunk mindig ennyire jól szabályozottak. Attól lettünk ilyenek, hogy próbálgattuk a határainkat gyerekként. Mikor beleütköztünk egy falba, akkor annak a falnak mégegyszer nem mentünk neki, hanem kerestünk egy másikat. A gyerekek mind a fejlődésre törekszenek, és érezni akarják a határaikat. Rosszalkodnak, mert csak úgy tudják meg, hogy amit tesznek, mennyire jó vagy rossz, ha kipróbálják. Próbálgatják az erejüket, lökdösődnek, megismerik, milyen hazudni, lebukni a füllentéssel, kipróbálják a csúnya beszédet, mert így kapnak visszajelzést arról, hogy mit szabad és mit nem. Minden korosztálynak megvannak a rosszalkodásai. Az egészen kicsi, 1-2 éves gyerekek még csak huncutkodnak, kiöntenek ezt-azt, így ismerkednek a világgal. A nagyobbak már egyre ügyesebb rosszalkodásba bocsátkoznak. Aztán ott van sokak mumusa, a tinédzser korszak, amikor a rosszalkodás, ellenkezés, neveletlen viselkedés a szülőnek szól, mivel a gyerek le akar válni az anyjáról és apjáról, hogy elnyerje saját identitását. A hangsúly azon van mindegyik esetben, hogy ezek normális viselkedések, mivel a rosszalkodás a gyermeki élet része, azt kiírtani nem csak felesleges, de óriási hiba is lenne.
  2. A másik, amiről nem feledkezhetünk meg, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek az átlagosnál nagyobb figyelemre, türelemre van szükségük. Egy ADHD-s vagy autisztikus tünetekkel rendelkező gyerek viselkedése azonnal szembeötlő lehet a külvilág számára, azonban a megbélyegzés helyett gondolhatunk arra, hogy ez az állapot sem a gyereknek, sem a szülőnek nem könnyű. Sőt, igenis sok küzdéssel jár. És azok a gyerekek, akiknek speciális nevelési igényük van, nem rosszak vagy neveletlenek, hanem csak még nagyobb türelem szükséges hozzájuk. És mondanom sem kell, ők sem a hibás szülői viselkedés miatt élénkebbek vagy éppen zárkózottabbak az átlagosnál.

Képtalálat a következőre: „tökéletes szülő”Hogy zárszóként kapcsolódjak a hivatkozott Ketkes.com írójának cikkéhez és az ott felsorolt 6 szülői hibához, megfogalmaznám a saját 6 pontomat. A szülőknek -véleményem szerint- alábbiakat fontos tudniuk.

  1. Legyenek biztosak abban, hogy gyermekük mindig számíthat rájuk.
  2. Adjanak neki mindenből annyit, amennyit épp akkor tudnak.
  3. Fogadják el őt olyannak, amilyen.
  4. Legyenek vele őszinték, hogy ő is az lehessen.
  5. Szeressék, szeressék, és még jobban szeressék. Mert ha ez az utóbbi megvan, és ezt a gyerek is érzi, minden más hiány vagy rossz dolog idővel megoldódik majd.
  6. Ha úgy érzi, segítségre, tanácsra vagy csak egy kis panaszkodásra van szüksége, akkor tegye meg. Egy baráttal, szülő sorstárssal vagy épp egy szakemberrel (pl. nevelési tanácsadóban) való beszélgetés ráébreszthet arra, hogy másnak is vannak nehézségei, a másik gyereke is "rosszalkodik". Az, ha nem vagyunk tökéletesek szülőként (vagy bármi másban), nem hiba, annál inkább normális és emberi.

 

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.    

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr2914292883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakférfi 2018.10.12. 07:58:57

Jò íràs....ha,szülöként hatàrozom meg magam.
Ha csakférfiként......csaknöként akkor rossz.
Szülönek lenni àtmeneti àllapot.
Mivel a gyerek felnö.
Ha felnött....màr nem kell nevelni. Ha addig hibàztunk...nem a szülö dolga kijavítani hanem a gyereké. Ha màr olyan "önàllò" levàlò tini.
Ezért nincs jelentösége a "nevelési hibàknak".
Majd ràjön az "elkényeztetett "gyerek nem ö körülötte forog a vilàg. Ha meg "visszafogott" akkor ràjön felnöve...foroghat körülötte a vilàg. Én szülöként megtettem a lehetöségeimhez képest .....sokat.
Nem eleget?
Túl sokat?
Ez nem hiba....hanem döntés.
A gyerek dolga felnöve megköszönni nekünk hogy àldozatot hoztunk érte.....hàttérbe szorítva önnön egònkat és igényeinket.
Ha ezt nem làtja be......akkor nem az én hibàm!
Ezàltal aki "büntudatra" hívja fel az én vagy az anyjuk figyelmét.....lövése nincs az életröl!
Megha a "pszichològia professzora" akkor sem.
Csak egy idiòta!
süti beállítások módosítása