Azt mondják, Magyarországon az alkoholfogyasztás a kultúra része, reneszánszát éli borászat, hobbivá vált a sörfőzés, a kézműves sörök széles választékából válogathatunk, egymást érik a különböző sör-bor-pálinka fesztiválok. De a minőségi italok kínálata mellett az alkoholfogyasztás kultúráját mintha nem tettük volna magunkévá. Maga az alkoholfogyasztás megítélése is ambivalens, addig, míg valaki jópofa társasági ivó, nagy népszerűségnek örvend, de amint elindul a lejtőn, nemkívánatos, gyenge emberré válik, akire sajnálkozva, időnként megvetően tekintünk.

Magyarországon az alkoholizmus népbetegségnek számít. Több, mint félmillióra, egyes becslések szerint egymillióra tehető az alkoholbetegek száma. Vagyis szinte minden család érintett valamilyen formában, közelebbről vagy távolabbról követi végig egy alkoholizmussal küzdő ember életét. Én az édesapámét. Az ok, hogy ki miért kezd el inni, változó, de a forgatókönyv hasonló, a kontroll elvesztése a fogyasztás, majd az élet felett, a szociális kapcsolatok leépülése, munkahely, egzisztencia elveszítése, személyiségbeli változások, míg végül már minden csak az ital körül forog. Vagyis együttállnak a függőség jellemzői, a kontrollvesztés, az ingerhez kötöttség, a nehézségek az addikció szabályozásában és a használat sztereotipizált mintája. Az alkohol nem válogat, egyformán érintett lehet mindenki iskolai végzettségtől, családi- és anyagi körülményektől függetlenül.

De miért kezd el valaki inni és hogyan lesz függő?

Édesapám miért kezdett inni? Sosem mertem feltenni neki ezt a kérdést. Azonban az okok kutatása okán rengeteg könyvet elolvastam, filmet megnéztem a függőségről, pontosabban a kábítószer-függőségről. A végkicsengés szinte minden esetben az, hogy a bódulat, a kábítószer nyújtotta gyönyör által eltűnik a fájdalom, a szer megkönnyebbülést hoz, feledést, menekülést a valóság elől. És a háttérben szinte mindig áll egy gyermekkori trauma, egy gyermek, akit nem értettek meg, akivel nem foglalkoztak, akit nem tudtak jól szeretni, és ezt a hiányt, ezt az ürességet akarta pótolni valamilyen szerrel.

Ugyanígy a mértéktelen alkoholfogyasztás is lehet érzelmi pótlék, öngyógyítási kísérlet, segíthet a szorongásoldásban társasági helyzetekben, elkezdhet valaki inni egy trauma után, annak feldolgozását tévesen segítendő.

Az alkoholizmus kialakulásában számos tényező együttesen vesz részt, így a genetikai hajlam, neurológiai okok, bizonyos személyiségvonások, társadalmi-és szociokulturális tényezők, a tanulás. A hajlamosító személyiségvonás lehet a magányosság, a félénkség, bizalmatlanság, szorongás, depresszióra való hajlam, erőteljes emocionalitás, az indulatosság.

Az alkohol oldja a szorongást, felszabadít, bódító hatású, feledteti a mindennapok problémáit, így használhatjuk a stresszoldás egyik eszközeként is. Amikor egy nehézséggel érzelemközpontú fókusszal küzdünk meg, vagyis a helyzettel kapcsolatos negatív érzéseinket akarjuk csökkenteni, figyelmünk elterelésének eszköze lehet az alkohol, mely csökkenti az éntudatosságot, így könnyebben megbirkózhatunk a pozitív énképünket támadó információkkal. A kutatások kimutatták, hogy a magas éntudatossággal bíró, de kudarcot átélő személyek gyakrabban választják az ivást az éntudatosság elöli menekülés eszközeként. Mindenképpen számos kockázatot rejt azonban a problémákkal való megküzdés ezen módja, hisz egyrészt a rendszeres alkoholfogyasztás egészségügyi kockázattal bír, másrészt a genetikánk, biológiai jellemzőink, lelki sajátosságaink hajlamosíthatnak arra, hogy az időnkénti feszültségoldásból a problémamegoldás, a negatív érzések, gondolatok elkerülésének legjellemzőbb módjává váljon az alkoholfogyasztás, és függőség alakuljon ki. Van, aki soha nem válik függővé, míg más több tényező együttállása esetén az lesz, előre azonban nem tudhatjuk, mennyire vagyunk kitéve ennek a veszélynek.

Nem elhanyagolható a mintakövetés szerepe sem, ha úgy nőttünk fel, hogy az élet nehézségeivel szembeni megküzdés eszköze a családunkban az alkoholfogyasztás volt, automatikusan vihetjük tovább a mintát, és ha meg akarjuk törni a családi „hagyományokat”, az adaptív probléma megoldási eszközöket magunknak kell kimunkálnunk.

Mi az alkoholizmus?

Alkoholistának tekinthetők azok az erős ivók, akik szeszfogyasztása olyan mértéket ér el, hogy az már észlelhető szellemi zavarral, károsodással, testi és szellemi egészségromlással, az interperszonális viszonyok romlásával jár, és károsítja az ivók társadalmi és anyagi helyzetét. Alkoholistának tekinthetők mindazok, akiken a jelenségek kezdeti tünetei már mutatkoznak. Ezért mindannyiukat gyógykezelni szükséges. - A Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet (WHO) 

A szakirodalom szerint az alkoholizmus alkoholtól való függőséget jelent. E. M. Jellinek a következőképpen határozza meg, mi az alkoholizmus: „Alkoholizmusnak tekinthető az alkoholfogyasztásnak mindazon módja, amely az egyén vagy közösség, vagy mindkettő károsodásához vezet. Betegséggé akkor válik, ha az egyén elveszti uralmát a fogyasztása felett, és az alkohollal függő viszonyba kerül.”A függőség jelentése többrétű: egyrészt jelenti a különböző kémiai szerektől való függőséget, másrészt valamely viselkedési mintázat kényszeres követését, annak negatív hatásai ellenére is. 

Ha ez a viselkedés már káros következményekkel jár a személy és környezete testi és lelki állapotára, átveszi az uralmat az ember léte felett, függőségről beszélünk. A függő személy egyre kevésbé érdeklődik bármi iránt is, elhanyagolja családját, barátait, párját, a korábban számára fontos dolgok már nem okoznak neki örömet, életét egyre inkább az ital köré szervezi. Az alkohol pszichés és fizikai függőséget is okoz, pszichés függőség a sóvárgásban, kontrollvesztésben, ingerlékenységben, személyiségváltozásban (pl. megbízhatatlanság, pontatlanság, érzelmi elsivárosodás) nyilvánul meg, és abban, hogy az alkohol szükséges a jó közérzethez, a fizikai függőség a toleranciafokozódásban és a megvonást követő elvonási tünetekben jut kifejezésre. Egy függő ugyanazokat a köröket futja le nap, mint nap, késztetést érez az ivásra, belső feszültsége folyamatosan emelkedik, míg alkoholhoz nem jut, az ivást követően átmeneti és gyors feszültségcsökkenést él meg, ez pedig kulcsfontosságú mozzanat a függőség fennmaradásában, hisz a viselkedést megerősíti. A hatás elmúltával a késztetés fokozatosan visszatér, eközben azonban a személy különböző negatív következményeket él meg, mind fizikailag, mind lelkileg, az önértékelésével kapcsolatban, mind társas kapcsolati tekintetében. Ez a késztetés pedig ismétlési kényszert vonz maga után, így a kör újraindul.

Rendszerszemléletű megközelítés

A rendszerszemléletű megközelítés szerint a család egy rendszer, melyben minden tag kapcsolatban és hatással van egymásra, mind egy egyensúlyi állapot fenntartására törekszenek, mely azonban patológiás is lehet. Ennek tükrében az addikció az egész család, a rendszer betegségére utal. Az alkoholfüggő hordozza a család diszfunkcionális működésének tüneteit, azonban a család többi tagja is érdekelt ennek a patológiás egyensúlynak a fenntartásában. Hogy miért? Mert pl. a gyermek alkoholfüggősége eltereli a figyelmet a szülők rossz házasságáról, vagy a nem alkoholizáló házastárs az üldöző vagy a megmentő szerepében a külvilág számára normálisnak, egyben áldozatnak tűnik, akire együttérzéssel tekintenek, az alkoholfüggő pedig azáltal húz nyereséget a kapcsolatból, hogy nem kell vállalnia a felelősséget semmiért, hisz azt mindig megteszi helyette valaki.

A család többi tagja önkéntelenül támogatja, fenntartja viselkedésével a helyzetet, így öntudatlanul elfogadván a szenvedélybetegséget. Teszik ezt a családtagok a saját rossz érzésük csökkentése céljából, szeretetből, a család védelmében. Erre a saját életemből is bőven tudnék példát hozni, mi minden lehető módon megpróbáltuk megmenteni édesapámat a teljes egzisztenciális csődtől, emberi hitelének teljes elvesztésétől kezdve az albérletének fizetésétől a tartozásainak rendezéséig. Hogy jól tettük-e? Bizonyos szempontból igen, nem került utcára, és élete végéig megőrzött valamit emberi tartásából, viszont a felelősséget mindig levettük a válláról fenntartván a rendszer patológiás egyensúlyát. Az igazi mélypont, amikor már mindenki kihátrál az alkoholbeteg mögül, így őt elkerülte, a változtatás igazi szándéka pedig enélkül nem született vagy nem is születhetett meg benne. Nem akart változtatni, nem fogadott el valódi segítséget, és ami ma már látható, önmagától nem tudtuk megmenteni sem szeretetből, sem félreértelmezett segítséggel.

A családtagok számos szerepet betölthetnek egyszerre, egyszemélyben, vagy a szerepeket váltva, igyekezhetnek megmenteni, feladatait átvállalni, pénzforrást biztosítani, gondoskodni a függő személyről, vállalni helyette a felelősséget, enyhíteni az általa okozott károkat vagy akár együtt inni vele, vigyázni rá, részt venni a hazugságaiban. A gyermek könnyen magáévá teheti a lázadó szerepét, akinek a problémái elterelik a figyelmet a szenvedélybetegről, vagy a hősét, aki kiváló eredményeivel próbálja megmenteni a család becsületét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkoholfüggők mellett sok esetben egy társfüggő házastárs áll, akinek tudatalatti szándéka az addikcióhoz való alkalmazkodás. A házastárs könnyen belecsúszhat a vádló szerepébe, aki minden rosszért a szenvedélybeteget teszi felelőssé. A szerepek tárháza tehát széles, de ami biztos, hogy egyik sem segíti a változást, a változtatást.

Ennek tükrében azonban a családterápia a diszfunkcionális működési módok feltárása, a családi dinamika felismerése, a szerepek tudatosítása és a változások elindítása útján alkalmas lehet az alkoholfüggőség kezelésére.

Az Alkoholista játszma

Eric Berne, a tranzakcióanalízis atyja az emberek közötti társas érintkezés egyik formáját játszmának nevezi, melynek célja egyrészt hogy pótolja az emberek közötti intimitást, másrészt hogy strukturálja az időt. 

Az életjátszmák között kapott helyet az Alkoholista elnevezésű játszma, melyet életre-halálra szól, és mely számos ember életére, sorsára kihat. A tranzakcióanalízis nem alkoholizmusról és nem egy alkoholistáról beszél, hanem az Alkoholistának nevezett szerepről, amelynek hátterében nem biokémiai vagy fizikai rendellenesség áll – ahol ez áll a háttérben, arra nem érvényesek a következő játszma szabályai -, hanem különböző társadalmi tranzakciók kapcsolódnak a mértéktelen iváshoz.

Az Alkoholista egy 5 személyes játszma, az Alkoholistához mindig kapcsolódik egy Üldöző, aki leggyakrabban a házastárs, a Megmentő, aki felelősséget érez az alkoholista iránt és a problémája is érdekli, a Balek, aki hitelez, pénzügyileg támogatja, kisegíti az Alkoholistát, és megértéséről biztosítja őt az Üldöző ellenében. Ezt a szerepet leggyakrabban az Alkoholista anyja játssza, de a saját életemből merítve játszhatják ezt a gyermekek is, akik kisegítik a szülőt, aki valamilyen átlátszó indokkal pénzt kér, majd mindannyian úgy csinálnak, mintha valóban arra kellene, pedig mindenki tudja, mi a valós helyzet. Egy személy, leggyakrabban a házastárs több szerepet is magára vállalhat, egyszemélyben korholhatja, próbálhatja megváltoztatni, megmenteni a társát, illetve kisegítheti minden bajból, amelyekért pedig a másiknak kellene a felelősséget vállalnia. Ez összecseng azzal a nézőponttal, mely szerint az alkoholfüggő mellett általában egy társfüggő áll, akik így kölcsönösen segítik egymást abban, hogy ez a családi szereposztás fennmaradjon. Időnként társul az Alkoholista mellé egy jó barát, az Agitátor, aki mindig kész őt meghívni egy újabb italra. A játszma egyik mellék-, de fontos szerepe a Közvetítőé, aki alkohollal látja el az ivásra vágyót. A függőség fokozódásával az Üldöző és a Megmentő szerepe egyre inkább háttérbe szorulhat, az Alkoholista azonban eltűri mind a feddést, mind az ingyen segítséget, ha az biztosítja, hogy alkoholhoz jusson általa.

Berne elmélete és tapasztalatai szerint az Alkoholista játszma nyeresége nem az alkohol nyújtotta öröm, hanem a másnaposság. A másnaposság lelki gyötrelemmel jár, és ez a szenvedés, valamint a másik fél, egy szülőfigura dorgálása jelenti a játszma pszichológiai előnyét az alkoholfüggő számára.

Az Alkoholista játszmához különböző időtöltések is kapcsolódnak, a Martini nevű időtöltés a társasági ivók körében népszerű, itt arról folyik a szó, a nosztalgikus hangulatú beszélgetés, hogy ki mikor mennyit ivott, míg a keményebb ivók inkább a Másnap reggelt részesítik előnyben, mikor a saját másnaposságukról anekdotázhatnak. A játszma egyéb szereplői más emberi játszmában is érdekeltek lehetnek, a Megmentő például gyakran játssza az „Én csak segíteni szeretnék rajtad”, az Üldöző a „Nézd, mit tettél velem.” elnevezésűt, a Balek pedig a „Jótét lélek”-hez vonzódik. Ha belegondolunk, számos családban, ahol valamelyik családtag alkoholproblémákkal küzd megtalálható ez a felállás, a házastárs a végletekig próbál segíteni a szenvedélybetegen, vagy egy életen át őt hibáztatja a saját elrontott életéért, illetve azt emlegeti, hogy ha a másik nem ivott volna, akkor milyen boldogok lehettek volna. Rettentő nehéz kérdés ez, hogy hogyan tudunk jól segíteni, jól működni, jó döntést hozni akkor, ha a családunkban valaki alkoholfüggő, és nagyon nehéz a hozzátartozók számára végignézni azt, hogyan megy tönkre, hogyan veszíti el a gerincét, hogyan deformálódik a szeretett személy személyisége, de a mi lett volna ha típusú kérdéseknek nem sok értelme van, ahogy annak sem, hogy egy másik embert teszünk felelőssé a saját boldogtalanságunkért.

Berne szerint a megfelelő pszichológiai terápia a játszma abbahagyása, melynek érdekében a terapeutának mind az Üldöző, mind a Megmentő, mind a Balek szerepét el kell utasítania, a döntést, a felelősséget pedig az Alkoholista kezébe kell adnia. Felnőttként kezelvén az alkoholfüggőt abban kell bíznia, hogy mind az ivástól, mind a játszmától képes lesz tartózkodni. Berne arra is felhívja azonban a figyelmet, hogy az Alkoholista számára kevés olyan izgalmas dolog van, mint a saját játszmája, és mivel fél a valódi intimitástól, így egy játszmamentes kapcsolat fenntartása különösen nehéz számára. A szerepcserére ösztönöznek a különböző Anonim Alkoholista szervezetek, amikor az Alkoholistát abban segítik, hogy Megmentő legyen, mely szerepben az okból is nagyon hiteles, hogy jól ismeri a játszma szabályait. Ha a teljes játszmamentes élet nem is, de a szerepcsere megoldást jelenthet, sok esetben sikeres az alkoholfüggőség kezelésében.

Mi a konklúzió?

Nehéz kérdés. Egyrészt az alkoholizmus betegség, nem akaraterő-hiány vagy jellemgyengeség, ilyen formán gyógyítható vagy kezelhető. Másrészt egy komplex probléma, amivel való megküzdés során a család többi tagja sem teheti fel a kezét és mutathat vádlón csak a szenvedélybetegre. A saját tetteiért a felelősséget neki kell vállalnia, és senki nem hibáztatható, vagy felelős az ő életéért, de nekünk, többieknek is szembe kell néznünk a saját szerepünkkel a rendszer fenntartásában. Nagyszerű, hogy ma már elérhetők olyan módszerek, mint a családterápia, mely segíthet a megküzdésben. Amikor én gyerek voltam még az volt az általános vélekedés, hogy aki mértéktelenül iszik, az gyenge, a kezelés sem a család egészére irányult, csak a függőre, és szó sem esett a függőség lelki oldaláról, arról, hogy miért iszik valaki. Így mi sem, és még sok más család sem tudta – és még bizonyára ma sem tudja - kezelni az alkoholizmust. Azt gondoltuk, hogy csak annyi az egész, hogy ne igyon többet, miközben a családi rendezvényeken mindenki más ihatott, és természetesen édesapám is kapott ajándékba jó pár üveg bort, pezsgőt, mert bár mindenki tudta, hogy alkoholista, de mégis mi mást lehetne adni neki. Ahogy én is megvettem a napi három sörét, amikor nálunk volt, mert tudtam, ennyi kell ahhoz, hogy működni tudjon. Öntudatlanul, a legjobb szándékkal működtettük a rendszert. Mert az alkoholizmussal együtt élni nehéz, vagy teljesen tönkremész benne, vagy valamilyen módon mented magad, bár továbbra is érintett maradsz. Ezért fontos, hogy beszéljünk róla, hogy lássuk a problémát a maga komplexitásában, hogy tudjuk, van megoldás, mert az alkoholfüggőség nem csak az egyén problémája, hanem a körülötte élőké is, Magyarországon majd minden családé.

A saját megéléseim, tapasztalataim, gondolataim szubjektívek, én most itt tartok a családom történetének boncolgatásában.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán. 

Felhasznált irodalom:

• Berne, E. (1984). Emberi játszmák. Háttér Kiadó, Budapest
• Smith, E.R. és Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest
• http://www.revkecskemet.hu/pdf/Addiktologiai_alapfogalmak_2008_februar.pdf
• http://www.revkecskemet.hu/jotudni002.php
• https://mindsetpszichologia.hu/2018/11/20/nem-a-drog-okozza-a-fuggoseget-hanem-a-fajdalom-az-addikcio-mint-a-csalad-problemajanak-jelzese/