Kora gyermekkorom óta ugyanazon a környéken élek. Belém ivódtak az ismerős utcák, a családias boltok, az iskoláskoromat idéző parkok, ahova ma már saját gyerekeimmel járok, és zsigereimben érzem az utcákat átjáró megszokott illatokat. Melegséget ad az a bizonyosság, hogy itthon vagyok. És túl azon, hogy itt biztosan nem tévedek el, időről-időre szembejönnek velem ismerős arcok. Először csak feltűnt, hogy „jé, őt már láttam valahol”, majd világossá vált, hogy egy környéken lakunk, szomszédok vagyunk. Emlékszem fiatal, 20 évvel ezelőtti énjükre, a kackiás bajuszra, a télen hordott furcsa sildes sapkára, és a régi nagyáruház logóját viselő bevásárlószatyorra. És emlékszem a gyerekükre, akit nap mint nap kísértek a közeli játszótérre, és látom magam előtt a nagyfiút, aki most édesanyját kíséri. És nem csupán emlékszem rájuk, hanem kicsit meg is szerettem őket. Az ismerősség melegségével és biztonságosságával ajándékoznak meg. Talán könnyebben oda is lépnék, ha bajban lennének, és szívesebben beszélgetnék velük a rendelőben, mint egy idegennel.
Mindezt úgy, hogy valójában soha, egyetlen szót sem beszéltünk egymással. A hosszú évek alatt felépített képeim mögött simán megbújhatnak agresszív nőverők, férjüket kizsigerelő hisztérikák és csendes állatkínzók. S mivel ezutóbbiak sosem derülnek ki, mégis inkább a szimpátia mellett teszem le voksomat! Miért?
Robert Zajonc lengyel származású szociálpszichológus nevezte el a fentebb bemutatott jelenséget puszta észlelési hatásnak. Kísérletei során tudományosan is igazolta, hogy minél többször találkozunk valakivel, annál inkább vonzónak, számunkra kedvesnek látjuk.
Vizsgálata során a kísérleti személyeknek emberekről szóló fényképeket mutatott. Egyesekről csak egyetlen képet, míg mások többször is szerepeltek a sorozatban. Ezután a résztvevőknek azt kellett eldönteniük, hogy mennyire tudnák kedvelni az éppen bemutatott arcot. Az eredmény egyértelmű volt. A vizsgálati személyek lényegesen jobban kedvelték azokat, akiknek az arcképe többször került bemutatásra, és a kedveltség aránya egyértelműen arányban állt a bemutatások számával.
Egy másik talán kevésbé ismert vizsgálatban általános iskolai tanároknak kellett dolgozatokat értékelniük, és míg a dolgozatok egy részén gyakori, ismerős nevek, addig a másik részén kifejezetten ritka nevek szerepeltek. A dolgozatok osztályzásán megdöbbentő hatás jelent meg. A furcsa és ritka nevű gyerekek dolgozatai átlagosan egy egész jeggyel gyengébbek lettek, mint a gyakori, ismerős nevű gyerekeké. Vagyis az ismerősség nem csupán arcképek esetén fejti ki hatását, hanem nevek szintjén is.
Visszahelyezve a tudományos eredményeket mindennapi életünkbe, ugyanez a hatás jelentkezik akkor is, amikor első nap az egyetemen szívesebben beszélgetünk azzal, aki a beiratkozás során előttünk állt a sorban, és ezért tetszhet meg az a férfi, akit bár az elején kifejezetten nem láttunk csinosnak, de többszöri találkozásra már egészen vonzónak találunk. És így vásároljuk meg az agyonreklámozott mosóport, valamint így hatnak ránk most választás idején az utcán levő politikai plakátok is. Az ismerős arcokat és neveket jobban kedveljük. És ezt bizony pontosan tudják a marketinggel, gazdasággal, és természetesen a politikával foglalkozó szakemberek is. Pont ezért ne hagyjuk, hogy automatikus szenzoraink vezessenek minket, hanem lépjünk a tudatosság mezejére, tájékozódjunk, és döntsünk megfontoltan. Legtöbb esetben többről van szó, mint egy mosópor megvásárlásáról!
Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.
Forrás: Eliot R. Smith, Diane M. Mackie: Szociálpszichológia, Osiris, 2004.
